Német és szlovák családok
Az új haza
NÉMET EREDETŰ CSALÁDOK KUTATÁSA:
A törökök teljes kiűzése után, olyan, korábban egyértelműen magyarlakta területekre, mint Pilis, Baranya, Tolna, Bánság, Szatmár, ahol az évszázados harcok során kipusztult az őslakos magyar lakosság zöme, nyugati telepeseket (elsősorban svábokat) hoztak, a magyar ajkúak letelepedését ezeken a területeken megtiltották. 1689-ben Kollonich Lipót gróf, érsek előterjesztette I. Lipót császárnak a Magyar Királyság felépítési tervét (Einrichtungswerk).
Ez indította el a benépesítést német telepesekkel, akik Dél- és Délnyugat-Németországból érkeztek.
A telepítést az Udvari Kamara és a nagybirtokosok végezték. Hat új német települési terület körvonalazódik ki: Dunántúli Középhegység (Bakony, Vértes, Gerecse, Budai hegyek, Pilis és a Dunazug hegység), Dél-Dunántúl (Tolna, Baranya és Somogy megye), Kelet-Magyarország (Szatmár megye), Szlavónia és Szerémség, Bácska, Bánság. A körülbelül 80 éven át zajló állami betelepítéseket Mária Terézia állíttatja le 1773-ban és ugyancsak ő engedi meg 1778-ban, hogy a Bánság újból magyar fennhatóság alá kerüljön és ott magyarok is letelepedhessenek. Az 1780-as években Buda-Pest-Óbudának és környékének 55 000 lakosa van, 60-75%-uk német származású. 1782. szeptember 21-én adja ki II. József az Impopulációs patenst (benépesítési rendelet): a telepítési akció állami pénzelésének újrafelvétele minden telepítési vidéken. A 19. század végén a németek száma Nyugat-Magyarországon 65%, a Dél-Dunántúlon 67%, Bácskában 44%, Temes vármegyében 42%, Torontál vármegyében 48%, a Szepességben 37% és Fátrában 31%. A német családok családfájának összeállítása általában addig az időpontig lehetséges, míg az első családtagok letelepednek az adott magyar településen. Szerencsés esetben arra is fény derülhet, hogy konkrétan honnan érkeztek új hazájukba.
