A 18. század végéig a magyarországi törvények nem tették lehetővé zsidó nemzetiségiek szabad lakhelyválasztását az országon belül. Ennek ellenére a környező országokban kialakult kedvezőtlen politikai feltételek következményeként a század folyamán folyamatosan érkeztek újabb és újabb zsidó bevándorlók Magyarországra.
A német, szlovák stb. paraszti telepesekkel együtt német nyelvű askenázi zsidók érkeztek elsősorban Csehország és Németország területéről. A 18. század utolsó harmadában már a szomszédos Galíciából is megjelentek az izraeliták első bevándorló csoportjai. A csehországi-németországi zsidók legnagyobb számban Magyarország nyugati határterületein, míg a Galíciából érkezők az ország északkeleti vidékein települtek le. Előbb a nagybirtokközpontokban, majd a kereskedelmi utak csomópontjában kialakuló, megerősödő városokban telepedtek le. A szabad királyi városok korabeli törvényei szerint ugyanakkor a zsidók e városokban csak a városfalakon kívül, a számukra kijelölt elkülönített negyedben, az úgynevezett gettóban lakhattak. 1769-ben mintegy 20 000, 1787-ben már kb. 80 000 főre tehető a magyarországi zsidóság száma.
II. József császár 1781-ben kiadott türelmi rendelete lehetővé tette, hogy a zsidók a szabad királyi városokba is beköltözhessenek. II. József engedélyezte a zsidók számára az addig általában tiltott tevékenységeket, a földvásárlást, földművelést és iparűzést. Továbbá előírta nekik a gyermekeik világi oktatását, a német nyelv használatát és a német családnevek felvételét.
A kelet-európai zsidóság tömeges érkezése a 19. század második felében Magyarország újabbkori történetének legnagyobb arányú bevándorlása volt. Az új jövevények igen szegény, nagyrészt falusi életmódú és földműveléssel is foglalkozó, jiddis nyelven beszélő askenázi zsidók voltak, akik a Monarchia fennhatósága alá kerülő Galíciából és az Orosz Birodalom területéről érkeztek. Az 1867-es emancipációs törvény hatására tovább fokozódott a zsidó bevándorlás a környező, hasonló törvénnyel nem rendelkező országokból. 1850 és 1900 között a zsidóság száma megháromszorozódott. 
A zsidó családok családfájának kutatását általában a 19. század közepéig lehet elvégezni, mivel anyakönyveket ettől az időszaktól volt kötelező vezetniük. Léteznek kivételek is, ahol a helyi rabbi utólagosan visszamenőleg is rögzítette az adatokat.