Német és szlovák családok

Az új haza

NÉMET EREDETŰ CSALÁDOK KUTATÁSA:

A törökök teljes kiűzése után, olyan, korábban egyértelműen magyarlakta területekre, mint Pilis, Baranya, Tolna, Bánság, Szatmár, ahol az évszázados harcok során kipusztult az őslakos magyar lakosság zöme, nyugati telepeseket (elsősorban svábokat) hoztak, a magyar ajkúak letelepedését ezeken a területeken megtiltották. 1689-ben Kollonich Lipót gróf, érsek előterjesztette I. Lipót császárnak a Magyar Királyság felépítési tervét (Einrichtungswerk). 
Ez indította el a benépesítést német telepesekkel, akik Dél- és Délnyugat-Németországból érkeztek. 
A telepítést az Udvari Kamara és a nagybirtokosok végezték. Hat új német települési terület körvonalazódik ki: Dunántúli Középhegység (Bakony, Vértes, Gerecse, Budai hegyek, Pilis és a Dunazug hegység), Dél-Dunántúl (Tolna, Baranya és Somogy megye), Kelet-Magyarország (Szatmár megye), Szlavónia és Szerémség, Bácska, Bánság. A körülbelül 80 éven át zajló állami betelepítéseket Mária Terézia állíttatja le 1773-ban és ugyancsak ő engedi meg 1778-ban, hogy a Bánság újból magyar fennhatóság alá kerüljön és ott magyarok is letelepedhessenek. Az 1780-as években Buda-Pest-Óbudának és környékének 55 000 lakosa van, 60-75%-uk német származású. 1782. szeptember 21-én adja ki II. József az Impopulációs patenst (benépesítési rendelet): a telepítési akció állami pénzelésének újrafelvétele minden telepítési vidéken. A 19. század végén a németek száma Nyugat-Magyarországon 65%, a Dél-Dunántúlon 67%, Bácskában 44%, Temes vármegyében 42%, Torontál vármegyében 48%, a Szepességben 37% és Fátrában 31%. A német családok családfájának összeállítása általában addig az időpontig lehetséges, míg az első családtagok letelepednek az adott magyar településen. Szerencsés esetben arra is fény derülhet, hogy konkrétan honnan érkeztek új hazájukba.

SZLOVÁK EREDETŰ CSALÁDOK:

A szlovákok a mai Magyarország területére a 17. század végén, a török kiűzetése után az északi, túlnépesedett vármegyékből érkezvén telepedtek le vagy lettek letelepítve az elhagyott területeken.
Az első bevándorlási hullám 1690 és 1711 között zajlott, ekkor érkeztek szlovákok Piliscsévre, Kesztölcre, Pilisszántóra. Ennek a letelepülésnek a magvát főképp szökött jobbágyok alkották, akik a töröktől visszafoglalt területekkel határos vármegyékből (Bars, Nyitra, Nógrád, Hont, Abaúj) érkeztek. Az északabbi vármegyékből érkezők (Trencsén, Árva, Liptó, Szepes) ezt a sávot mintegy hídfőállásként használták a további vándorláshoz. Ekkor az ország nyugati felén (az Észak-Dunántúlon), az ország közepén és keleten, a nyelvhatáron lévő vármegyék lakatlan helységeiben telepedtek le.
Szervezetten folyt a szlovákok betelepítése, gyakran a földesurak hozattak be szlovákokat az elhagyott birtokaikra. Olyan földesurak is telepítettek le szlovákokat, akiknek északon is, délen is voltak birtokaik. A földesurak állami engedéllyel telepítették le, telepítési szervezők segítségével a szlovák lakosokat. Ebben a szakaszban jött létre egy sor önálló szlovák település és nyelvsziget.

A Garamtól nyugatra lévő területekről érkeztek a Dunántúlra. Az Alföldre vándorlók Nógrádon át mentek. 
A harmadik szakasz idején főképp a mai Szerbia (Bácska és Bánát) területére folyt bevándorlás. Az Alföldön ekkor csak másodlagos telepítések, illetve továbbvándolások voltak. 
A békéscsabai szlovákok ekkor alapították Tótkomlóst (Slovenský Komlóš) (1746), Apatelket (Mokrá) (1747), majd a békéscsabai, szarvasi, tótkomlósi és felvidéki szlovákok (tirpákok) Nyíregyházát (Níreďháza) telepítették be. Ekkor újabb hutás falvak létesülek a Bükk hegységben és a Mátrában.

Szolgáltatás megrendelése

Kérjük, add meg adataid és a lehető leghamarabb felvesszük veled a kapcsolatot.