Hagyatéki ügyintézés, hagyatéki kutatás:

Hagyatéki (vagy örökös) kutatásra akkor kerül általában sor, amennyiben valaki végrendelet hátrahagyása nélkül hal meg, és a törvényes öröklés rendje szerint kell a hagyatékát átadni az örököseinek, de ezek nem (vagy nem mindannyian) ismertek. Ez a kutatás különösen akkor nehéz (és egyben érdekes is), ha a feltételezett örökösök nem abban az országban élnek, ahol az örökhagyó elhalálozott, mivel nem csupán földrajzi akadályokat kell legyőzni a felkutatásuk során, hanem be is kell bizonyítani a rokonságot (akár olyan esetben is), amikor a rokonságról sem az örökhagyó, sem az örökös soha nem tudott.

A történelmi Magyarország területéről elvándoroltak örököseinek felkutatásában tudunk segítséget nyújtani, amelynek során támaszkodhatunk a folyamatosan bővülő adatbázisunkra és a már elvégzett kutatások során kiépült széles kapcsolatrendszerünkre.

Szolgáltatásunk kiterjed a genealogiai kutatásra, az örökösödés jogalapját igazoló okiratok beszerzésére, fordíttatására, hitelesítésére, és igény szerint abban is segítséget nyújtunk, hogy az örökös az örökségéhez a legkevesebb költséggel a legrövidebb időn belül hozzájuthasson.
Kötelezettséget vállalunk arra, hogy az örökös személyét és örökségét illetően az ügyben keletkezett titkokat korlátlan ideig megőrizzük.
Mivel a kutatás költséges és hosszadalmas is lehet, minimális költségtérítést számolunk fel a megbízás felvételével egyidejűleg. Díjunk -a minimális költségtérítésen felül-, az örökség bizonyos százaléka, amely magában foglalja a hagyatéki kutatással kapcsolatban általában felmerülő költségek térítési díját is.



A szomorújelentések (szomorúlevelek) hétköznapi elnevezése a gyászjelentés (vagy partecédula), amely egy olyan dokumentum, mely híradást tartalmaz egy vagy több személy elhalálozásáról és emellett rendkívül változatos összetételben egyidejűleg beszámol a gyászoló rokonság tagjairól (esetleg ezek címeiről), a temetés helyéről, idejéről, szertartási rendjéről, az elhalt életpályájának fontosabb állomásairól.

A szomorújelentések alapján a családja iránt érdeklődő teljes képet kaphat a rokonságáról akár anélkül, hogy az adatok megszerzése az adatvédelmi törvény szigorú rendelkezéseibe ütközne. Mindemellett példák mutatják, hogy egy-egy szomorújelentés végül olyan örökösödési lehetőséghez juttatta a ügyfelünket, melyre korábban nem is gondolt.

Amennyiben megrendelné a szomorújelentést vizsgáló szolgáltatásunkat, de nem rendelkezik a keresés megkezdéséhez szükséges minimális adatokkal, úgy ezek kutatására is vállalkozunk.

Tudnia kell azonban azt, hogy a megbízás elfogadásakor sem tudhatjuk előre, hogy eredményes lesz-e a kutatás vagy sem. Erre vonatkozóan a részletes ajánlatunkban megfelelő javaslatot fogunk Önnek kínálni.