Az egyházi anyakönyvek (születés, halálozás, házasság ) általában a XVIII sz. elejétől kezdődően egészen napjainkig rendelkezésre állnak. Természetesen előfordulhat, hogy fennmaradtak ennél korábbi anyakönyvek is, de sajnos van ahol kisebb-nagyobb részben elpusztultak az idők során.
1895 október 1-től az állami anyakönyvezés vált hivatalossá. Ezekben a kutatás nehézkesebb, mivel a magyar jogszabályok a személyiségi jogok és az adatok védelmében a következők szerint szabályozzák a kutatás határait:
születés : folyó év - 90 év (azaz 1895 - 1920 )
házasság : folyó év - 60 év (azaz 1895 - 1950 )
halálozás : folyó év - 30 év (azaz 1895 - 1980 )
Ezen kívül - konkrét név és dátum ismeretében 1895 és 2009 közötti időintervallumban - vállaljuk a hivatalos anyakönyvi kivonatok beszerzését is az illetékes Anyakönyvi Hivatalokból a mai Magyarország területén.
A fellelt anyakönyvi és egyéb adatok alapján a család egyes tagjait családfába rendezve, nyomtatott és digitalizált formában bocsájtjuk rendelkezésre. Az elkészített családfa a későbbiekben tetszés szerint tovább bővíthető vagy módosítható.
Az anyakönyvi kutatás kiegészítése lehet - elsősorban nemesi családoknál - a levéltári kutatás, melynek során a különböző összeírásokból kideríthető a kutatott család illetve személy, vagyoni helyzete, családi események stb. Szerencsés esetben fennmaradtak levelezések, pereskedések, melyek még részletesebb információt adhatnak a kutatónak.
A törökök teljes kiűzése után, olyan, korábban egyértelműen magyarlakta területekre, mint Pilis, Baranya, Tolna, Bánság, Szatmár, ahol az évszázados harcok során kipusztult az őslakos magyar lakosság zöme, nyugati telepeseket (elsősorban svábokat) hoztak, a magyar ajkúak letelepedését ezeken a területeken megtiltották.
1689-ben Kollonich Lipót gróf, érsek előterjesztette I. Lipót császárnak a Magyar Királyság felépítési tervét (Einrichtungswerk). Ez indította el a benépesítést német telepesekkel, akik Dél- és Délnyugat-Németországból érkeztek. A telepítést az Udvari Kamara és a nagybirtokosok végezték.
Hat új német települési terület körvonalazódik ki: Dunántúli Középhegység (Bakony, Vértes, Gerecse, Budai hegyek, Pilis és a Dunazug hegység), Dél-Dunántúl (Tolna, Baranya és Somogy megye), Kelet-Magyarország (Szatmár megye), Szlavónia és Szerémség, Bácska, Bánság.
A körülbelül 80 éven át zajló állami betelepítéseket Mária Terézia állíttatja le 1773-ban és ugyancsak ő engedi meg 1778-ban, hogy a Bánság újból magyar fennhatóság alá kerüljön és ott magyarok is letelepedhessenek.
Az 1780-as években Buda-Pest-Óbudának és környékének 55 000 lakosa van, 60-75%-uk német származású.
1782. szeptember 21-én adja ki II. József az Impopulációs patentet (benépesítési rendelet): a telepítési akció állami pénzelésének újrafelvétele minden telepítési vidéken.
A 19. század végén a németek száma Nyugat-Magyarországon 65%, a Dél-Dunántúlon 67%, Bácskában 44%, Temes vármegyében 42%, Torontál vármegyében 48%, a Szepességben 37% és Fátrában 31%.
A német családok családfájának összeállítása általában addig az időpontig lehetséges, míg az első családtagok letelepednek az adott magyar településen. Szerencsés esetben arra is fény derülhet, hogy konkrétan honnan érkeztek új hazájukba.
A 18. század végéig a magyarországi törvények nem tették lehetővé zsidó nemzetiségiek szabad lakhelyválasztását az országon belül. Ennek ellenére a környező országokban kialakult kedvezőtlen politikai feltételek következményeként a század folyamán folyamatosan érkeztek újabb és újabb zsidó bevándorlók Magyarországra. A német, szlovák stb. paraszti telepesekkel együtt német nyelvű askenázi zsidók érkeztek elsősorban Csehország és Németország területéről. A 18. század utolsó harmadában már a szomszédos Galíciából is megjelentek az izraeliták első bevándorló csoportjai. A csehországi-németországi zsidók legnagyobb számban Magyarország nyugati határterületein, míg a Galíciából érkezők az ország északkeleti vidékein települtek le. Előbb a nagybirtokközpontokban, majd a kereskedelmi utak csomópontjában kialakuló, megerősödő városokban telepedtek le. A szabad királyi városok korabeli törvényei szerint ugyanakkor a zsidók e városokban csak a városfalakon kívül, a számukra kijelölt elkülönített negyedben, az úgynevezett gettóban lakhattak. 1769-ben mintegy 20 000, 1787-ben már kb. 80 000 főre tehető a magyarországi zsidóság száma.
II. József császár 1781-ben kiadott türelmi rendelete lehetővé tette, hogy a zsidók a szabad királyi városokba is beköltözhessenek. II. József engedélyezte a zsidók számára az addig általában tiltott tevékenységeket, a földvásárlást, földművelést és iparűzést. Továbbá előírta nekik a gyermekeik világi oktatását, a német nyelv használatát és a német családnevek felvételét.
A kelet-európai zsidóság tömeges érkezése a 19. század második felében Magyarország újabbkori történetének legnagyobb arányú bevándorlása volt. Az új jövevények igen szegény, nagyrészt falusi életmódú és földműveléssel is foglalkozó, jiddis nyelven beszélő askenázi zsidók voltak, akik a Monarchia fennhatósága alá kerülő Galíciából és az Orosz Birodalom területéről érkeztek. Az 1867-es emancipációs törvény hatására tovább fokozódott a zsidó bevándorlás a környező, hasonló törvénnyel nem rendelkező országokból. 1850 és 1900 között a zsidóság száma megháromszorozódott.
A zsidó családok családfájának kutatását általában a 19. század közepéig lehet elvégezni, mivel anyakönyveket ettől az időszaktól volt kötelező vezetniük. Léteznek kivételek is, ahol a helyi rabbi utólagosan visszamenőleg is rögzítette az adatokat.
A szomorújelentések (szomorúlevelek) hétköznapi elnevezése a gyászjelentés (vagy partecédula), amely egy olyan dokumentum, mely híradást tartalmaz egy vagy több személy elhalálozásáról és emellett rendkívül változatos összetételben egyidejűleg beszámol a gyászoló rokonság tagjairól (esetleg ezek címeiről), a temetés helyéről, idejéről, szertartási rendjéről, az elhalt életpályájának
fontosabb állomásairól.
A szomorújelentések alapján a családja iránt érdeklődő teljes képet
kaphat a rokonságáról akár anélkül, hogy az adatok megszerzése az
adatvédelmi törvény szigorú rendelkezéseibe ütközne. Mindemellett példák
mutatják, hogy egy-egy szomorújelentés végül olyan örökösödési
lehetőséghez juttatta a ügyfelünket, melyre korábban nem is gondolt.
Amennyiben megrendelné a szomorújelentést vizsgáló szolgáltatásunkat, de nem rendelkezik a keresés megkezdéséhez szükséges minimális adatokkal, úgy ezek kutatására is vállalkozunk.
Tudnia kell azonban azt, hogy a megbízás elfogadásakor sem tudhatjuk előre, hogy eredményes lesz-e a kutatás vagy sem.
Erre vonatkozóan a részletes ajánlatunkban megfelelő javaslatot fogunk
Önnek kínálni. | 
